Érzem a versedet,
a fájdalmadat s a vérző szívedet.
Azt hittem nem sajnállak,
de a szememben a könny mint szökő ár támad.
Éveket kér eme ember az Úrtól?
Egek!! Hol van az igazság az élet úttól?
Lelkem Angyala figyeljen most Te rád is,
hogy hangodat az Úrhoz vigye, egyenesen a hajlékáig,
bizton meghallván az imádat,
s némi szeretetet adván eme világban.
Láss Jani, láss,
mert az életben igen is van áldomás!
A reggeli hajnal szépséges fénye,
a tavaszi éledés csillámló érzése,
egy ember szerető mosolya,
s egy szív kiben ott lesz a lelked otthona.
Egy szerető ölelés melege,
s az életbe vetett hited ereje.
Az őszben ne csak az elmúlást figyeld,
hanem a színeket ahogy téged áldani mer.
Itt vagy még köztünk,
éljen benned hát az ösztön!
Istent keresed?
Akkor odabent kutasd a szeretetet!
Mert minden adott ott bent, hogy tüzet áldjál,
s az élet erejét elvesd mint a csírát.
Ott bent van mind,
mint egy rejtett és áldott kincs.
Csak tudnod kéne hol keresd,
s a hitedet és a reményed megleled.
Értékes vagy, mint ember, mint lélek,
ezt dalolják ott fent és zeng a mennyi ének.
Én hallom most is, gyere s táncolj vélem te is,
mert nem vagy egyedül eme földön,
lesz ki kezet nyújt és te engedd hogy jöjjön.
Nem könnyű leírni néha azt amit érzünk,
de nem lehet nyomorban hagyni a létünk.
Merj álmodni nagyot és hatalmasat,
s talán egyszer a nap is beragyogja a vágyaidat.
Spontán rímelgetek Neked amit érzek,
de nem tudom mi is lesz az amit evvel érek!
Csak folynak a szavak,
mint a csobogó patak,
De ne csak halld, hanem érezd is a lényeget,
hogy amit átadnék azok el ne vesszenek.
Ennyi lészen, mi summázatom lenne,
éledj újra önmagadban a tavaszi kikeletre!
Kertész Emma
2015. december