Jer hallasd hangodat, énekeddel bűvölj el,
Ringó lágy természet karjaként szédíts el.
Kis riadt madárkád vala, ki elbűvölődni vágy,
A vad tigris is nyugodni tér mikor a dallamod ölelésébe zár.

Akarlak érezni a véremben, az ereimben égve a szívnek,
Minő lüktetése vala földnek és az égnek,
Miként pezsdül és éled a természet,
Fonnyadó, ihletetlen hamvaiból lehelve új életet.

Megírni vágyom szerelmed mennyei ízét,
Szárnyaló sas madár szabadság tüzében égő érzését.
Boríts lángba, parázzsal izzítsd nyelvem,
Mindent elsöprő viharként adj erőt a lelkemben.

Fájdalmad, szenvedésed gyötrelme vértezze tollam,
Szerelmesed elvesztése feletti dühöd és megbocsátásod lészen az irgalmam.
Erőd hatalmas mindenek fellett,
A pokolba alá szálla az egyetlenért aki a leg fontosabb neked.

Hűséged kitartása, példázata lészen az utó kornak,
Nevedet fent tartva örökkön babérkoszorúba fontak.
Bukásod női lélek gyengeségének oktalan döntése,
Miatta tested darabokra tépve és a tengerbe vetve.

Örök hallgatásra kárhoztattak, hitték a mennyekben,
Bornak Istene, kupát ürítve a végítéletedre.
De a művészetben újjáéled hangjaid pezsgése,
Múzsaként soha téged el nem feledve.

Vén mese történeted, de örök ifjúként él a szerelmed.
Ne titkold hát kiléted, a női kíváncsiság annál jobban feléled.
Tudom hogy itt vagy Szerelemnek Ereje,
Láng harcosként én leszek a zenéd hírnöke.

Kertész Emma
2015. október