Múltunk fájó gyötrelmei szívünk ketrece,
testi kínjaink beteg lelkünk eredménye.
Meg nem értett magányunk fellegvára,
tömegben élő egyedüli lét álom országa.

Szél vagy és én szél vagyok,
találkozva azonnal egymásba olvadtunk.
Együtt szállunk életvert vihar tengerén,
egymást erősítve, kettőzött kard pengéjén.

A legnagyobb fájdalomban is nevetve,
kart a karban egymást segítve,
nyomorúság mocskát kölcsönösen átérezve,
lelkem lelkedben Isten felé emelve.

Nem értjük mi történik és nem is akarjuk!
Légfuvallatból ketten viharra is képesek vagyunk.
Te fogsz és én foglak,
soha többé elengedni nem akarlak.

Szeretet örvényének keringője táncunk,
gyengédség tiszteletén muzsikálunk.
megértő gondviseléssel öltöztetünk,
otthon melegeként egymás szívében fürdünk.

Kertész Emma

2015. szeptember