Magány

Rohan minden, a világ szalad,
magamba roskadva az ég kékje reám szakad.
Nem vagyok test, anyag sem tapintat,
lélek csupán, mit átérzel eme ég alatt.

Odakünn zajok harsannása,
bensőm néma fények vak rabsága.
Vigad a lét, örömtáncán nevetve,
gyötrelmek kínzatása lelkem szigete.

Emberek sokasága fog körbe,
fojtogató magány néz vissza a tükörbe.
Kiáltom szívem titkait az egekbe,
tőrök sokasága válasz a szívembe.

Ezer sebből vérzőn esendem,
mint reménytelen vesztett hitetlen.
Céltalan bolyongás gyomok tövisén,
felesleges köröket rót kínok rejtekén.

Fulladva járok éjnek árnyán,
segítő kezed hiába várnám,
Nem lettél nékem megteremtetve,
boldogság madarát hiába keresve.

Holt lélekként vonszolom szívem terheit,
feladva az életbe vetett hit reményeit.
Versbe mímelem, minden gyötrelmem,
enyhítést nyerve némi kegyelmen.

Veszenndeni véle álmaim hajnala,
kiapadhatatlan könnyeim patakja.
A sötét éj tengere boruljon reája,
tova tűnő örök holtak homálya.

Kertész Emma

2015.szeptember

A HuPont.hu-nál a honlap készítés egyszerű. Azzal, hogy regisztrál elkezdődik a készítés!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat