Fény (Csóna Imi)

Sötétbe borult az ég, a csillagok fénye sem ragyog,
hosszan, kimerülten zombiként bandukolok.
Templom tornya mered az egek kékjébe,
összetört céltalan szívemnek reménye.

Küzdelem, harc a mindennapok küszöbén,
önfenntartó létem anyagi mezején.
Testem gépként halad élet útján,
szívem meredten dermed jégvirágán.

Ott messze a távoli kietlenbe,
egy hang szól hozzám megérintve.
Józansága figyelmem kelteti,
ész érvei lelkembe élet csíráját helyezi.

Folynak szavak, mondatokban hajnal hasad,
együtt érzése orcámon mosoly fakaszt.
Megcsillantja fény szikrájának hitét,
a messzi, messzi alagút végestelen végét.

Fény országa mesél ajkain,
felemel biztató remények szavain.
Erőt adó hitének lénye simogatja lelkem,
édes melegként szívem átölelve.

Kertész Emma

2015. szeptember

 

 

 

Oldal: Fény (Csóna Imi)
Kertész Emma alkotásai - © 2008 - 2024 - emmaversek.hupont.hu

A HuPont.hu-nál a honlap készítés egyszerű. Azzal, hogy regisztrál elkezdődik a készítés!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat