Valahol...
Valahol egyszer álmodtam egy világot,
feladtam már s eltemettem ezt a szép virágot.
Néha emlékeim fel idézik a tavaszt,
hogy mily csiklandó, édes és ravasz.
Emlékszel? Emlékszel az ízére,
mint a tenger felejthetetlen szépségére?
Örömben úszó körjátéka az életnek,
szárnyaló ódája a boldog léleknek.
Fülemnek zene és muzsika,
lélek lelket érint, mint mikor megszólal egy zongora.
Mámorban úszó gyönyöre a hajnali tájnak,
soha betelni nem való fényei ennek a csoda világnak.
Valahol egyszer álmodtam egy világot,
s titkon elültettem egy szigeten egy virágot.
Ott alszik a szívem mélyén megfagyva.
örök rideg jégkorszakot hozva a tavaszra.
Kertész Emma
2015. december