Macsó verse
Álom
Nem tudok veled álmodni,
mert nincs valós képem.
Agyam nem tud felidézni,
hogy elhozzon nékem.
Álmodnám...
hogy fogom a kezed,
hogy érzem illatod,
és nézem a szemed.
Álmodnám az ölelésed,
szemedben a fényt,
boldog nevetésed...
nem adom fel a reményt.
Nem álmodom...
felébredek,
de tudom, hogy itt vagy,
egész valódban érezlek.
Elképzelem az érintésed,
tested finom rezdülését,
amikor hozzádérek...
engedd, hogy szeresselek!
Várok Rád...
tudom, hogy ezt akarod,
akarod érezni, hogy veled vagyok...
Várj rám Édes, s én Tied vagyok!
Macsó
2010. augusztus
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
Bergmann Balázs és Kertész Emma közös alkotása
Lelki fájdalom
Gyötrő szenvedések rémkép ette ébredek,
Szomorúfűz ágaiként fojtogató létemet,
Farkas tépte koncként zihálva,
Fuldoklón vonyítok némán az éjszakába.
Nem látom a napot, nem ragyog már rám
Úgy mint régen egykoron,
És nem mosolyognak a virágok sem,
Pedig még itt vagyok és érzem.
Téboly szelleme csókolta halál vágya,
Örök sötétségbe vezető út vonzása,
Mindentől és mindenkitől örökkön elválva,
Mennyekig emelkedő lélek másvilága.
Másvilágban szálló könnycsepp időtlen
Életjáték az élet csak játék? Vagy valóságban
Létezésben szerető illathomályon alvó,
Mi a lélek? és mi a halál csókja?
Elhervadt virágok szirmai pórrá zúzva,
Húsba tépő metsző gitár húrja.
Vak magányom reszketeg félelme,
Remegő görcsök vérző fekélye.
Úgy vágyom el innen mint az elmúlásba
Sóhajtott vágyakozás És tudom a lelkem
Örök nyugvó létezését hisz ismerem,
A nem haló valóságosabb világot.
Feladva az élet elveszett hitét,
Utolsó lélegzet felsíró sóhajként,
Istent kiáltva: miért és miért?
Majd némán lehullva őszi falevélként.
Nem volnék más, csak egy lehulló
Vöröslő falevél, mely kiszáradt
És kit elsodor a szél sáron és poron át,
Ki vesz észre és ki tép szét majd?
Bergmann Balázs és Kertész Emma
2015. szeptember 28.
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
Eszes Anikó és Kertész Emma közös alkotása
Csalódás
Megláttalak, s tudtam veled maradok. Szívem hevesebben vert,
És mint sírjából felkelt Radnóti úgy ébredt bennem a szerelem.
Hallottam hangod, ittam minden szavad, s hittem,
Hogy ez örökké fog tartani.
Alkottam rólad egy képet,
Mely felém üzenet volt néked.
Bizalmam lett jegyese szavadnak,
Hűséges szívem illata szerelmes virágodnak.
Ígértél? Hazudtál! Ítéltél?
Elhagytál, s szívem kitépve elrohantál!
Hallottam hangod, de nem ittam minden szavad, mert nem hittem,
Hogy ez örökké fog tartani.
Kaméleonként pacsirta dalolásod,
Hamis ígéreteken tett vallomások.
Ölelésed képmutatása,
Kihasználó gerinctelenség fájdalma.
Gyermekem karomba zárva.
Gyermeked ölembe, s hátha hallja majd hangod,
Inná minden szavad, s hitte
Hogy ez örökké fog tartani.
Meghalt szívem jégbe zárva,
Szeretetet örökké kétely váltva,
Céltalan üresség végtelen utakon,
Düh és elesettség keserű koktélját iszom.
Ülök az ágyon leégett cigarettacsikk a kezemben.
Gondolkodom, hátha hallom még hangod,
Felidézve szerelmünk örök hűségét,
Hogy ez örökké fog tartani.
Eltelt idők szárnyán álmodom újra,
Minden megélt jót, s illúzióként a boldogságot visszahozva.
Reménytelen jajként sóhajtok önámítást keresve,
Legyen úgy mint rég, kettőnk lángba boruló örök szerelme.
Várok! Hiába! Elillant szerelmünk felhevült lángja.
A hangod mint háborgó tenger fekete haragja elcsendesült.
A viharnak vége, egyedül maradtam, szívem bezárva.
Nem iszom többé senki szavát, de hiszem
Hogy ez örökké fog tartani.
Már csak hangod zeng lelkem vízhangján,
Magányos szigetbe zárt vergődő hullámán.
Gyermekem ártatlan mosolya,
Életem egyetlen örömet adó vigasza.
Voltam karodban büszke igazi nő,
S szerelmünk csúcsa a gyermek, ki most néz rám,
Hangomat hallja, issza minden szavam és tudom,
Hogy ez örökké fog tartani.
Kicsi tekintete mennyek napsugara,
Csiripelő hangocskája szívem tavaszt hozója.
Nem létezik már más és senki,
Csalódásom fájdalmát ő az egyetlen ki tudja enyhíteni.
Érzem ő az! Az egyetlen igaz érzelem, s ha meg is csal,
Csak érte ébred szívemben a megbocsátás.
Nem dúl vad vihar szívemben hiszen itta minden szavam.
Saját képemre formálva olyan,
Mint akire egész életemben vártam és tudom,
Hogy ez örökké fog tartani.
Eszes Anikó és Kertész Emma
2015. október 07.
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
SziBé Holly verse
Szívem üzenete
Bocsánat mind azért amit tetem,
A szívem szakad meg ma nékem.
Ne haragudj, ha majd nem leszek,
De Nélküled az életem gyötrelem.
Soha ne légy szomorú ha a valóság túl rideg,
S ne keseredj el ha nem találod a helyed.
Azóta nem élek,
Mióta nem lát két szemem Téged.
Aki keres, az megtalál
A göncöl ötödik csillagán.
Olyan messzire szállok,
Ahol hangotok csak egy néma átok.
Miattam ne sírjatok,
Egyszer úgyis meghalok.
Akkor hat belém az élet,
Mikor rájöttem, egy másik csillagon égek.
Legyetek nagyon boldogok szeretlek titetik!
SziBé Holly
2015. december
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
DDL. János és Kertész Emma alkotásai
DDL. János verse
Nincs remény?!
Van ki talán engem szeret?
De még észre nem vettem.
Mindenki mellettem elmegy,
S nem néz szemembe egy sem.
Változtatni?! Hogyan?! Miként?!
Mondják nekem az Igét!
Nincs Remény már semmire!
Se munkára, se szerelemre!
Nincs nekem már senkim se,
Ki csak jólétre nevelne.
Elmegyek szépen, csendbe,
Mint ahogy a lemnő naplemente.
Nincs Remény már semmire,
Senki nincs ki szeretne!
Árva vagyok Istenem
Elveszett hát mindenem!
Elmegyek hát messzire
Ne jussak eszébe senkinek!
Senki nincs ki szeressen?
Vége lesz az életnek!
Elmegyek hát messzire
Ne jussak eszébe senkinek!
Madaraknak röptében,
Embereknek örömében.
Csak majdan egy Angyal legyek,
Mikor földi létem vesztem
Rám csak így emlékezzetek:
Volt egy ifjú: lelke ép,
Ki magát nagyon szégyenlé
Lelkét nem is ismerték
Csak a testét neheztelték:
Hogy lehet Istenem e
Testbe most lelket tenned?
Ezt sohasem értem meg.
Segíts most Nekem Istenem!
Adj hitet, hogy élhessek,
Még pár évet, egy keveset.
S akkor új testben ébredek,
Kit lányok majd megnéznek.
S megmutatnám csak Neked,
Hogy mit ér Nekem szerelmed.
Boldog leszek én Veled,
S élhetünk mi csendesen.
Kérésem csak ennyi lenne!
Talán sokat kérek Ó, Istenem?
Kérésem csak ennyi lenne
Vagy hozzád esedezzem,
S magamtól kérjek kegyelmet
Hogy jobb életet élhessek?...
DDL.János
2015. december
Kertész Emma verse
Nincs remény?!
Érzem a versedet,
a fájdalmadat s a vérző szívedet.
Azt hittem nem sajnállak,
de a szememben a könny mint szökő ár támad.
Éveket kér eme ember az Úrtól?
Egek!! Hol van az igazság az élet úttól?
Lelkem Angyala figyeljen most Te rád is,
hogy hangodat az Úrhoz vigye, egyenesen a hajlékáig,
bizton meghallván az imádat,
s némi szeretetet adván eme világban.
Láss Jani, láss,
mert az életben igen is van áldomás!
A reggeli hajnal szépséges fénye,
a tavaszi éledés csillámló érzése,
egy ember szerető mosolya,
s egy szív kiben ott lesz a lelked otthona.
Egy szerető ölelés melege,
s az életbe vetett hited ereje.
Az őszben ne csak az elmúlást figyeld,
hanem a színeket ahogy téged áldani mer.
Itt vagy még köztünk,
éljen benned hát az ösztön!
Istent keresed?
Akkor odabent kutasd a szeretetet!
Mert minden adott ott bent, hogy tüzet áldjál,
s az élet erejét elvesd mint a csírát.
Ott bent van mind,
mint egy rejtett és áldott kincs.
Csak tudnod kéne hol keresd,
s a hitedet és a reményed megleled.
Értékes vagy, mint ember, mint lélek,
ezt dalolják ott fent és zeng a mennyi ének.
Én hallom most is, gyere s táncolj vélem te is,
mert nem vagy egyedül eme földön,
lesz ki kezet nyújt és te engedd hogy jöjjön.
Nem könnyű leírni néha azt amit érzünk,
de nem lehet nyomorban hagyni a létünk.
Merj álmodni nagyot és hatalmasat,
s talán egyszer a nap is beragyogja a vágyaidat.
Spontán rímelgetek Neked amit érzek,
de nem tudom mi is lesz az amit evvel érek!
Csak folynak a szavak,
mint a csobogó patak,
De ne csak halld, hanem érezd is a lényeget,
hogy amit átadnék azok el ne vesszenek.
Ennyi lészen, mi summázatom lenne,
éledj újra önmagadban a tavaszi kikeletre!
Kertész Emma
2015. december
