Fáj a lelked, szíved szenved,
s hiszed szélként lebbensz,
ezeré tört tükör darabja,
széjjel hullott reményed hajnala.
Napsütötte töredékek földre hullva,
fényt visszaverő lelked apró darabja.
Összegyűjtöm egybe az egészet mind,
életerővel töltött mennyi kincs.
Mosolyba formálom lelked ezernyi fényét,
rád vetítem emberi szívem szeretetét.
Járjon át az élet szépséges melege,
érzed-e már, hogy jobb a lelked szigete?
Kertész Emma
2015. szeptember